A történelmi Aracs a mai Törökbecsétől 10 kilóméternyire feküdt, kelet-északkeletre. A Törökbecsétől keletre húzott egyenesre az Aracsra vont merőleges hossza mintegy 4.5 kilóméter. Így tűnteti fel a XIV. századi állapotokról beszélő Ortvay-féle térkép. A régi monostorok többnyire hegyeken, halmokon épülnek, akár a Garam melletti szent-benedeki apátság is egy magassabb hegy oldalából kiszögellő sziklán, vagy a panonhalmi Pannonhalmán stb. Hogy miért, arra nem nehéz megfelelni. Az ősidők népei tradicionálisan ragaszkodtak a hegyhez, a halmos vidékekhez. Itt nagyobb biztonságban élhettek, jobban, könnyebben védelmezhették magukat minden veszedelem ellen, mint a szabad síkságon. A kultúra is, amit a szintén biztonságot kereső szerzetesek ápoltak elsősorban, szintén ott indult előbb fejlődésnek. A hegyes-halmos vidék jobban jelképezi a Teremtő hatalmát és több benne a szívet-lelket lebilincselő romantika.

A mai monostorunk akkor létesült sík vidékünkön, amikor a fejlettebb államrend már nagyobb közbiztonságot teremtett, s amikor az előrehaladottabb kor szükségesnek látta a műveltséget minden irányban terjeszteni. De ez a hely nem volt egészen sívár számára. Dombon építették,mellette ér, a későbbi Vinceér folydogált, bár ez abban az időben bő vizű folyó is lehetett. Közvetlen környékén nagy kiterjedésű erdők terültek el. Igaz, ingoványos mocsarak is bőven voltak e tájon. De Szent Adorján zalavári apátsága, amelyet a németek már korábban is ismertek és Mosburchnak hívták, s krónika szerint 1019-ben felszentelték, szintén mocsaras, ingoványos területen épűlt. Még öt századdal később is mocsaras volt a környéke. Nemcsak hegyeken építkeztek hát első szerzeteseink, a bencések, hanem ime, az ingoványok ölén is.

Mint sok más régi helységünknek, Aracsnak is elég gazdag a nomenklatúrája. A régi forrásokban és történelmi munkákban a következő nevekkel vagy írásmódokkal találjuk: Characha, Aracha, Aracz, Arracz, Aracho, Aratscha, Aratza, Aracsa. Az újabb irodalom azonban Aracs néven említi. Némelyek a török időkben divatos harács szóval hozták kapcsolatba a nevét, föltételezve, hogy itt volt a törökök egyik adó- dézsma- vagy harácsolási központja, harmincadhelye. De erről a források nem szólnak, csupán a szóhagyományokban hallhatjuk. Igaz, a szerb a harács szót aracsnak ejti, de úgy, hogy az a és á hangok egybeolvadnak, vagyis az „a” félig „a”, félig „á” lesz, mivel a szerb nem külömbözteti meg a két hangot. Csakhogy az országban több Aracsa nevű helység volt és van ma is. Honnan kapta hát ez a hely a nevét?

Azt bizonyosra vehetjük, hogy az Aracs, Aracsa nevek közös eredetűek, hogy nem a véletlen hozta létre őket. De nagyon érdekes hogy egyedül a mi monostoros helységünk viselte az Aracs nevet, a többi öt Aracs néven szerepelt vagy szerepel és létezik ma is. S az említett családok is mind Aracsai nevűek voltak, egy sem volt Aracsi. Így tehát végeredményben azt látjuk, hogy csak egy Aracs helység létezett Magyarországon, amely a történelmi viharokban sorvadozott, mig végre teljesen megsemmisült, hogy végül csak ősi monostorának templomromja maradjon meg a mai napig is, amelyet azonban nem aracsai, hanem aracsi romnak nevezünk.

Az első oklevél, amely Aracsot mint egyházat említ, III. Orbán pápa 1187. évi bullája, az Ecclesia s. Margaraethae de Characha.

Ugyanis IV. Béla 1238. évi híres oklevele szerint a király az Esztergom melletti Tát helység jánoslovagjai konventjének – zokért a földekér, amelyeket a kolostortól elvett – öt birtokot (praédia adományoz) Bács, Bodrog, Becse (Óbecse, Weckey) Bács megyében, Bocsár (Wuchar) Torontál megyében, Hatvan (valószínüleg a későbbi Utvin) Temesben, és Beg vagy Weg Keve megyében. Ez az öt egymás mellett ekfő megye, továbbá Bocsár és Becse birtok – az író szerint – úgyszólván ujjal mutat arra, hogy a Tisza mellett, Törökbecse közelében fekvő aracsi monostort kell érteni.

A következő kútfő az 1332. évi pápai tizedlajstrom, mely Aracsot Itabő (Vitubu, Itabev) , Zsomboly, Oroszi, Csősztelek (Csősztereg) , Módos és Tárnok falukkal együtt említi. Tehát a XIV. század elején minden kétséget kizáróan létezett Aracs helység, amelynek nevét csak az a pápai jegyzék őrizte meg. Ezt a jegyzéket Berengári Jakab és Bonofatói Rajmund kollektorok készítették, s ezek szolgáltatják a legtöbb adatot. A felmaradt tizedjegyzékek zöme a XIV. századból való s minthogy e század első évtizedeinek

fejetlensége és zavaros viszonyai új helységek és intézmények alapítására aligha voltak kedvezőek: azért föltöhetjük , hogy Aracs monostorával együtt már sokkal korábban is létezett.

Dr. Gerecze Péter 1896-ban az aracsi Pusztatemplom romjai mellett a vezetése alatt folyó ásatás közben, amikor a templom melletti kalostrom romjait fűrkészte, az udvaron vezetett árokban egy kemény mészkőből készült domborművet talált. Ezt a domborművet tekinthetjük ma tárgyunk legfontossabb kútfőjének.

A Régészeti Társulat ülésein többször volt ez az emlékkő vita tárgya. Dr. Gerecze, dr. Boncz Ödön, Hampel József és mások szóltak hozzá bővebben de véglegesen, határozott eredményre nem jutottak. Az analógiák folytán, amelyek egy szekszárdi vállkövön , egy zalaapáti párkánykövön, sziszaki és szirmiumi emlékeken és a knini IX. századbeli templommaradványokon át az ornamentális ízlés szálait elviszik Dalmáciába, sőt az egykori friauli longobárd hercegség és Észak-Olaszország felé, egyikük a XII. vagy XIII. századból, más a XI. vagy XII. századból származónak véli emlékövünket. Hampel a középúton jár, a XI. vagy XII. századnál.

PUSZTATEMPLOM id. Berecz Sándor EGY DARAB SZENTFÖLD TEMERIN, 1970